Zselé:

Szagtalan, természetes hatású, rugalmas bevonat. Anyaga méz sűrűségű (alapozó, fény¬visszaadó és tip-zselék) vagy sűrűbb (építő zselék). Megszilárdulása úgy jön létre, hogy a benne lévő acryl műgyanta kis molekulái összekapcsolódnak (polimerizálódnak) megfelelő kötésgyorsító (iniciátor) hatására. Műkörmös alapanyag.
A kötés eléréséhez általában U.V. fényt használunk, de léteznek U.V fény nélkül is kötő ún. aktivátoros zselék is (Ez utóbbiakhoz spray-vel vagy ecsettel felhordható aktivátor folyadékot használunk. Használatuk körülményes és lassú.)


A sűrűbb építő zselékkel készített bevonó réteg nehezebben folyik meg, ezért ezekkel jobban lehet dolgozni. Itt is fontos azonban, hogy a vendég egyenesen tartsa a kezét (a lámpában is), a hüvelykujjakat, pedig külön tesszük be.
Normál esetben 4-4-2 ujj van a lámpában, de előfordulhat, hogy nagy melegben, illetve ha a vendég keze nagyon meleg akkor a zselé lágyabb, így lehet váltott kézzel is folyamatosan dolgozni. Ezt úgy tehetjük meg a legegyszerűbben, hogy amíg az egyik kéz ujjára felhordjuk a zselét a másik kéz a lámpában van, majd fordítva.
A zselének a teljes szilárdulása az adott zselétől függ (ált. 3 perc), de 30-60 másodperc alatt annyira kemény lesz, hogy ki lehet venni a lámpából, így folyamatosan lehet dolgozni váltott ujjakkal is.
Fontos figyelni arra, hogy a vendégnek az utoljára felépített körme (együtt a már elkészítettekkel) a szükséges ideig legyen a lámpában mielőtt  a hüvelykujjakra is felvisszük a zselét. A tip-zselé könnyen szétfolyik, szétterül; jóval nehezebb vele megfelelő vastagságú és ívű fedést elérni, ráadásul befolyhat a körömágyba. Ennél is váltott ujjakkal érdemes dolgozni.
Léteznek többfázisú (1. alapozó zselé, 2. fedő zselé, 3. fény zselé) és egyfázisú zselék (mindhárom funkció egy zselében van). Az egy és a többfázis között a határok a sokféle anyag alkalmazásával ma már elmosódtak. Sőt mivel a klasszikus egyfázisú zseléket is legalább három rétegben (alap, bevonó, formázás utáni fényvisszaadó) kell használni így előnyünk nem származik abból, ha mindháromra ugyanazt az anyagot használjuk.)
A zselék színei igen változatosak lehetnek: átlátszó (clear), színes (colour), csillámos (glitter), hologramos. Léteznek színes építő zselék, melyek átlátszóak. A lakkozás helyett alkalmazott ún. színes fény zselék (gel polish) nem átlátszóak és a lakkozásnál jóval tartósabbak, eltávolításuk is nehezebb viszont nehezebb (lemosó helyett reszelővel). Ezek a színes zselék köröm díszítéshez (nail art) is nagyon jól használhatók. A színes és csillámos lágy zselék alkotóelemei leülepednek, ezeket időnként óvatosan fel kell keverni, ügyelve arra, hogy minél kevesebb légbuborék képződjön bennük.


Porcelán (acryMűköröm alapanyagok.l):

A legrégebb óta használt műköröm alapanyag, mely két komponens, a por és folyadék (liquid) elegyítésekor köt (polimerizálódik).
A folyadékok közül legelterjedtebb az ún. szagos, levegőn kötő folyadék, de létezik szagtalan levegőn kötő odorless és szagtalan, U.V. fényre kötő folyadék is (e két utóbbi lassabban köt, felülete ragacsos marad, amit egy bufferrel le kell tolni. A szagtalan likvidekkel készülő porcelán nem olyan erős.).
A por-folyadék elegy a körömlemezre való felkenés után nagyon jól modellezhető (az ecsettel jól irányítható). Kötése azonban -a zselével szemben- a levegőn rögtön beindul (kivéve az U.V. porcelánt), így a formázásra rendelkezésre álló idő korlátozott. Gyakorlott mükörmösnél azonban ez nem okoz problémát. A porcelán formára reszelése után annak fényét polírozással vagy fény zselé (polish gel) bevonattal adhatjuk vissza.

A porcelán porokat sokféle színben lehet kapni, legelterjedtebb a rózsaszín (pink), átlátszó (clear) és különböző erősségű fehér (white) színek használata. A hagyományos porcelán színei kevésbé tiszták, mint a zseléké. A színezett porcelánok jól használhatók körömdíszítésre.

A legújabb fejlesztésű   porcelán már sokmindenben eltér elődeitől. Röviden nézzük meg miben változott napjaink porcelánjának kémiája:


A POR:
A por két különböző polimer vegyítésével készül, háromszoros őrléssel, színstabilizátor hozzáadásával. Ebből eredően rendkívüli rugalmasság (FLEX POWDER), extra  finom szemcsézet és kiváló színtartósság jellemzi. Ez adja az anyag megnövekedett tartósságát a korábbi rideg porcelánokkal szemben, valamint a könnyű reszelhetőséget és az átlátszó kristálytiszta (crystal clear és translucent pink) és a vakító fehér színek (bright white) sárgulás- és elszíneződés mentességét. A hideg időben, vagy hideg kezű vendégen történő használatkor a korábbi anyagoknál előfordult kristályosodás problémáját is sikerült vele teljesen kiküszöbölni. Műköröm alapanyag.

A FOLYADÉK:
Maximális erősséget eredményező ethyl-metacrylát bázisú liquid, mely teljesen mentes a korábbi liquidekben lévő, egészségre ártalmas MMA összetevőtől. Olyan sárgulásgátló adalékkal készül, amely a korábbi „sötét” liquidekhez képest jobban, ráadásul a por elszínezése nélkül szűri a sárgulást okozó UV fényt. Plaszticizáló és önterülést segítő összetevőjének köszönhetően a porral bármilyen por-folyadék arány mellett azonos minőségben képes együttdolgozni, légbuborékok keletkezése, vagy szétosztályozódás nélkül.


PRIMER (előkészítő folyadék):
Univerzálisan bármilyen anyaghoz és technikához használható, a világon ma kapható legerősebb primer, mely a körömlemez összes rétegén áthatolva teljesen kivonja a nedvességet, így biztos tapadást biztosít.